Facebook

Ajánlások

Hírportálok

Tanfolyamok, táborok

Partnerek

Orbán Viktor elterelő hadműveletbe kezdett
2011.12.08 / 16:57 InfoRádió / MTI Megnézem a forrás oldalt! Kommentálja!

A kormányfő szerint "bár mi nem vagyunk tagja az eurózónának, mégis azért érdemes szorítanunk, hogy az eurózóna országainak miniszterelnökei megegyezésre jussanak". Hozzátette: az biztosnak látszik - és a magyar nemzeti érdekekkel is egybeesik -, hogy a közös pénz, "az euró mögé közös költségvetési gazdálkodást és szigorú gazdálkodási elveket helyeznek majd az eurózóna tagállamai".

Orbán Viktor úgy véli, középtávra ugyan egyetértés formálódik - az euróválság megoldásaképpen - a közös költségvetési politikával kapcsolatban, a gond azonban az, hogy "közben ég a ház, a baj az ajtón kopog". 

Nyilatkozatában rámutatott, hogy e problémára, vagyis az európai gazdaságok közvetlen és azonnali leértékelésére, nem válasz az, hogy "mi néhány hónapon belül majd úgy módosítjuk az alapszerződést, hogy utána még egyszer már nem fordulhat elő olyan eladósodás, mint amilyentől ma szenved a kontinens".

A rövid távú megoldás az igazán fontos, de ennek körvonalai szerda este még nem látszanak - mondta a magyar kormányfő, megjegyezve, hogy jelenleg különböző elképzelések vannak forgalomban, ám remélik, hogy csütörtök estig, péntek reggelig a javaslatok egy része lekerül a terítékről, és csak a végleges vitaanyag marad ott.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva kifejtette: ebben a pillanatban a közös költségvetésre vonatkozó szabályok nem érintik Magyarországot, hiszen azok az eurózóna tagállamaira vonatkoznának. "Bennünket annyiban érint, hogy később, amikor majd csatlakozunk az euróhoz, akkor már ránk is vonatkoznak ezek a szabályok. De a magyar gazdaság mostani állapotát tekintve nem várható, hogy ez a következő néhány év problémája lesz. Ez legközelebb 2018 és 2020 között kerül majd az akkori parlament asztalára" - mondta.

A kérdés szerinte az - folytatta -, hogy a jelenlegi kettőből lesz-e három- vagy négysebességes Európa. "A magyar nemzeti érdek az, hogy olyan megoldást találjanak az eurózóna tagállamai, amely nem feszíti szét a 27 országból álló európai uniós kereteket. Ez a kompromisszum nagyjából valahol a német álláspont irányában található, ide szeretnénk eljutni péntek délutánra" - zárta szavait a kormányfő, utalva arra, hogy a kongresszus második napján, csütörtökön összeülnek a néppárthoz tartozó állam- és kormányfők, akik felkészülnek a hét második felében, csütörtökön és pénteken esedékes brüsszeli Európai Tanács-ülésre, ahol az EU állam- és kormányfői tárgyalnak az euróövezeti válságra adandó újabb átfogó megoldásról. A kérdés rendezését az elmúlt 21 hónap alatt már tucatnál is több csúcstalálkozón próbálták elérni.

Orbán Viktor hétfőn Budapesten - miután tárgyalt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterrel - azt mondta, Európa döntő hét előtt áll, és azt várják az európai vezetőktől, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek hosszú évekre eldöntik Európa sorsát.

Az Európai Néppárt kétnapos kongresszusának szerdai ülésszaka előtt Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott Marseille-ben - elsősorban a gazdasági együttműködésről - Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel.


MNRP-vélemény:

Orbán Viktor nyilatkozata több mint gyalázatos. Eddigi tehetségtelenségének beismerése helyett mindent rá akar kenni a "külső körülményekre". Így igyekszik felkészíteni a közvéleményt Magyarország közelgő pénzügyi összeomlására. – Orbán Viktor egyetlen igéretét sem tartotta be, főleg a gazdaság és munkahelyteremtés területén hozzánemértése példa nélküli. Információink szerint akadoznak állami és önkormányzati kifizetések. Mikor kell a nyugdíjasok elé állni és azt mondani, hogy nincs pénz a nyugdíjak kifizetésére?




Lásd még:

Kövér: A német gazdaság helyzete miatt módosulhat a jövő évi költségvetés

2011. 12. 08. csütörtök 21:37

A német gazdaság lassulása miatt módosulhat a jövő évi magyar költségvetés - mondta a házelnök.

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-471128

Megosztás FaceBook-ra. Megosztás MySpace-re. Megosztás Iwiw-re. Megosztás Twitter-re. Megosztás Startlap-ra. E-mail-be küldés. Hozzáadás a kedvencekhez.
Megoszthatod híreinket az "ikonokkal" jelölt közösségi oldalakon és elküldheted e-mail-ben... Mind ezt könnyen és gyorsan.
Kommenteléshez be kell jelentkezned! Ha nem vagy még tag REGISZTRÁLJ!
További hírek

Kína domináns szerephez juthat a 5G-techonógiában

Erre figyelmeztet egy amerikai tábornok, aki a kínai veszélyre hívja fel a figyelmet. Az ötödik generációs mobiltechnológia közeljövőben esedékes rajtja, illetve várhatóan gyors...

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde – családtámogatás

Orbán Viktor beszédében meghatározta az ellenfeleket (vagy az ellenséget) a brüsszeli, állítólagosan bevándorláspárti politikusok személyében. Beszéde nyíltan EU-ellenes,...

More then GDP

2019. január 22-én vette kezdetét a Világ Gazdasági Fórum (WEF) Davosban. A vita a fenntartható fejlődés és a megtermelt gazdasági érték (GDP) körül forgott. Számos kiváló...