Facebook

Ajánlások

Hírportálok

Tanfolyamok, táborok

Partnerek

Celebdömping az államadósság csökkentéséért
2012.02.20 / 20:23 NolTV Megnézem a forrás oldalt! Kommentálja!

Összefogás koncert

Csak néhányan voltak kíváncsiak az Összefogás koncert műsorára vasárnap, pár százan lézengtek a legalább 12 ezer főt befogadni képes Papp László sportarénában. A büfék nem is üzemeltek, a ruhatárban csak néhány kabát árválkodott. A koncert célja az volt, hogy a 2012 forintos jegyekből befolyó bevételt - a költségek levonása után - felajánlják az Összefogás az Államadósság Ellen Alapnak 

- Ötven, hatvan, hetven - ezeket a számokat az egyik vendég a Papp László Budapest Sportarénában megjelentek számára értette, amikor a riporter arra kérte, tippelje meg, mennyien lehetnek. A mentőszolgálat munkatársa szerencsére unatkozott, hiszen a tömegben senki nem lett rosszul, nem taposta össze a másikat - tömeg híján. 

A nagyon is vidám Tóth Vera különvéleménye szerint egyébként inkább a közeli Aréna Plázába mentek az emberek, de ott a boltok este 7-kor bezártak, szóval elképzelhető az is, hogy a vasárnap délutáni, esti időpont talán nem a legideálisabb a nemzeti összefogásra. Pedig a családosokra kifejezetten figyeltek, a gyerekek ingyen jöhettek be és rohangálhattak az üres nézőtéren. 

A szervezők pedig mindent megtettek, hogy összecsődítsék a lehető legtöbb cigány, zsidó, buzeráns és egyéb defektes "celebet", hogy velük segíthessenek "nemzeti kormányunk" bajain.

A koncerten - a teljesség igénytelenségével - felléptek: DJ Dominique, Patai Anna, MM Márton Máté, Mórocz Adri és Boribon, Kiki, Török Ádám, Lukács Tibor, Széles Iza, Hien, Mészáros Árpád Zsolt, Vásáry André, Kozmix, L.L. Junior, Tóth Vera, Bon Bon, Király Viktor és Király Linda, Caramel, Mystery Gang, Bebe, Compact Disco, Vágó Zsuzsi, Szirtes Edina Mókus, Gino, Ferenczi György, Török Ádám, Szakcsi Lakatos Béla, Kathy Horváth Lajos 

Videó:
http://kuruc.info/r/2/92360/

Még a fellépők se voltak vele tisztában, mi az üzenete a vasárnap esti Összefogás koncertnek, a szervező pedig meg se tudta mondani az államadósság összegét. - Nem vagyok gazdaságpolitikus - mentette magát Neményi Ádám, aki a harmatos kommunikációt okolta a sikertelenségért. "Amit itt látsz, az 50 millió forint" - érzékeltette a bulit összehozó, zenei és filmes producerként is ismert Neményi. 

Az anyagiakat firtató kérdésekre a szervező elmondta, a sportarénáért a produkciónak nem kellett fizetnie, azt a kulturális tárcaként is funkcionáló Nemzeti Erőforrás Minisztériuma biztosította a részükre. Hogy ez valójában mekkora állami támogatást jelent (fűtés, világítás etc.), nem tudta megmondani. 

A résztvevők szerény száma miatt könnyen lehet, hogy az államadósság csökkentésére meghirdetett jótékonysági koncert nem hogy csökkentette, hanem még növelte is az államadósságot. 

(Index - Nol - HVG nyomán Kuruc.info)



Helyi Téma:

A koncert ötletgazdái között a Helyi Téma rábukkant Kövesi Csaba nevére is. A zalalövői vállalkozó tartósan ott szerepel az adóhatóság 10 millió forintot meghaladó tartozással rendelkező magánszemélyek listáján.


Megosztás FaceBook-ra. Megosztás MySpace-re. Megosztás Iwiw-re. Megosztás Twitter-re. Megosztás Startlap-ra. E-mail-be küldés. Hozzáadás a kedvencekhez.
Megoszthatod híreinket az "ikonokkal" jelölt közösségi oldalakon és elküldheted e-mail-ben... Mind ezt könnyen és gyorsan.
Kommenteléshez be kell jelentkezned! Ha nem vagy még tag REGISZTRÁLJ!
További hírek

Kína domináns szerephez juthat a 5G-techonógiában

Erre figyelmeztet egy amerikai tábornok, aki a kínai veszélyre hívja fel a figyelmet. Az ötödik generációs mobiltechnológia közeljövőben esedékes rajtja, illetve várhatóan gyors...

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde – családtámogatás

Orbán Viktor beszédében meghatározta az ellenfeleket (vagy az ellenséget) a brüsszeli, állítólagosan bevándorláspárti politikusok személyében. Beszéde nyíltan EU-ellenes,...

More then GDP

2019. január 22-én vette kezdetét a Világ Gazdasági Fórum (WEF) Davosban. A vita a fenntartható fejlődés és a megtermelt gazdasági érték (GDP) körül forgott. Számos kiváló...